Sziasztok Fefe vagyok. Szakmámat tekintve közgazdász vagyok.
A hobbim a futás, azon belül is az ultratávok legyőzése. 2019-ben jött ötletként, hogy mi lenne, ha ősszel futnék egy félmaratont. A sikeres teljesítés után újabb nagy falatként a maraton került a célkeresztben. A maraton 2020-as sikeres teljesítése után célként a célidő javítása, minél gyorsabb maratoni idő elérését tűztem ki. Tudatlanságom és a sok elkövetett hibám miatt, a maraton teljesítése ugyan sikerült, de a célomat nem sikerült elérnem. Húztam itt egy vonalat, és 2 nagy változtatást hoztam az életembe. Elkezdtem edzővel készülni, illetve elkezdtem az életmódomat is átalakítani.
Tudtam, hogy ha minél jobb teljesítményt szeretnék elérni, ahhoz az életmódomban is változtatásokat kell bevezetnem.
A tudásom gyarapítása miatt elvégeztem több tanfolyamot, az ott tanult ismereteket pedig fokozatosan beépítettem a mindennapjaimba. Ezen változtatások hatására, nagy fejlődésen mentem keresztül. 2022-ben már nagyon könnyedén tudtam egyéni legjobbat futni a maratoni távon. Ahogy ez általában lenni szokott, megjött az étvágy és a kíváncsiság, hogy mi lehet a hosszabb távokon. Következett az 50 km-es, majd 6 órás verseny-ek, míg el nem jutottam a 2024-es célversenyemhez. Álmodtam egy nagyot és célba vettem a 100 mérföldes (161 km) távot, valamint ezzel kapcsolatban egy bűvös célidő elérését. Kemény munka, sok-sok edzés árán, illetve az életmódomban eszközölt változtatások hatására sikerült megvalósítani ezt a célomat is, így 2024 végére eljutottam oda, hogy 2025-re még nagyobb fába vágjam a fejszémet. 2025-re két nagy versenyem volt, az Ultrabalaton (210 km) és a Spartathlon (246 km). Mindkét versenyen nagyon jó eredményt értem el, főleg az utóbbira vagyok büszke, legjobb férfi magyar futóként sikerült a 16-ik helyen végeznem a világ egyik legnehezebb Ultrafutó versenyén.
A sikeres teljesítésekhez, kiemelten fontos volt az egészség tudatos életmód, és a megfelelő táplálkozás. Rengeteg tapasztalatot sikerült gyűjtenem magamon keresztül, felfrissítettem 2024 nyarán a tudásomat egy újabb tanfolyam elvégzésével (Táplálkozási tanácsadói és életmódváltó coaching képzés). 2024 végére tudatosult bennem, hogy szeretném ezeket a tapasztalatokat átadni másoknak is. A 2025-ös év egy újabb változást is hozott a számomra, ami azt jelentette, hogy nem csak testileg, de fejben is szeretném magam minél magasabb szintre juttatni. A mentális felkészülésemnek hála sikerült fejben is felkészülni a versenyeimre. Rájöttem, hogy mekkora segítség lehet ez egy sportolónak, így elvégeztem egy újabb tanfolyamot (Sport Mentál tréner), ami segítségével szeretnék a jövőben sportolóknak (amatőr, profi) és sportszülőknek segíteni, hogy fejben is készen álljanak a kihívásokra.
2026-ban harmadik pillérként elvégeztem egy amerikai Ultrafutó edzői képzést, így véleményem szerint az ultrafutó tapasztalatomon kívül így már minden szükséges témakörben releváns tudással rendelkezem, hogy segíteni tudjak bárkinek, aki a futásban szeretne minél magasabb szintre jutni, vagy csak egészségesen szeretné élvezni a mozgást.
Hiszek abban, hogy az emberek szeretnének folyamatosan fejlődni, aktívan és egészségesen élni. Ha Te is így gondolod gyere Légy Önmagad legjobbja!



Egy futóedző nagyon sokféleképpen tud segíteni egy sportolónak, nemcsak abban, hogy „megírja az edzéstervet”. Gyorsabban, biztonságosabban és tudatosabban fejlődsz vele, segítségével mentálisan is edzett, kiegyensúlyozott és versenyhelyzetben is stabil teljesítményt nyújtó leszel.
Amiért érdemes velem futnod:
Légy Önmagad legjobbja!

Kapcsolatfelvétel: Ismerkedés és első beszélgetés
Időtartam: 20 perc
Mi történik? Ezen az alkalmon egy kötetlen beszélgetést folytatunk, ahol megismerkedünk egymással. Elmondod az eddigi tapasztalataidat, problémáidat, céljaidat és vágyaidat. Megbeszéljük, milyen segítséget kérsz és mire lenne szükséged, valamint átbeszéljük az aktuális állapotodat.

Ha bármelyik lehetőség felkeltette az érdeklődésedet, jelentkezz egy ingyenes 20 perces konzultációra, ahol mindent át tudunk beszélni.